Patkós Csárda - Tiszafüred

2015.02.27.

Patkós Csárda - Tiszafüred

A XVIII. századra tehető a pusztai csárdák kialakulása. Egymástól 10-15 km-re épült csárdák pihenőhelyként szolgáltak az arra utazóknak, így magukat és állataikat is elláthatták. Jelentős szerepet töltöttek be az akkori közlekedésben és kereskedelemben.

A Patkós Csárda és Motel

Levéltári írások és visszaemlékezések szerint hagyományokat őrző, több mint 250 éves Patkós Csárda neve az említett időben már létezett, mely éppen egy pihenő állomás volt Tiszafüred és Debrecen-t összekötő Só- útvonal mentén.

Tiszafüred külterületén a Tisza-tó vonzáskörzetében, - Tiszafüred után 8 km-re, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati kapujánál közvetlen a 33-as fő út mellett - található, a természet, az érintetlen környezet vonzereje, az alföldre és a pusztára jellemző környezetben.


Tiszafüreden 1991 óta működő vállalkozás - Patkós Csárda és Motel 
- alapvetően éttermi, mozgó vendéglátással és szálláshely szolgáltatással, valamint kisebb ill. nagyobb rendezvények lebonyolításával foglalkozik.

Hangulatos, kellemes étterme és fedett kerthelyisége, magyaros ízekkel, tájjellegű ételekkel, bőséges választékkal, barátságos kiszolgálással fogadja vendégeit egész évben. Nyugodt, tiszta, rendezett, szolid környezet, szálláslehetőség az itt pihenni vágyóknak.

Minden kedves vendéget szeretettel vár az év minden napján a

A Patkós Csárda és Motel

Étterem neve: Patkós Csárda
Étterem típusa: Csárda
Cím: 5350 Tiszafüred, 33 Fő út 45. Km Kő
Telefonszám: 0652579046
E-mail: patkoscsarda@gmail.com
Honlap: www.patkoscsarda.hu


vissza